Amikor nagymamámék falusi házát eladtuk, napokig selejteztünk. A nagy, belső “tisztaszoba” komor, diófa szekrényei dugig voltak régi ruhákkal. Ahogy fájó szívvel pakoltam őket, régmúlt korok illata csapott meg, falusi bálok, fekete éjszakák, szemérmes szerelmek molyirtóval kevert, keserű zamata. És akkor rábukkantam egy csodára. Egy körgalléros, harmincas évekbeli, barna alapon apró, fehér pöttyökkel díszített, karcsú ruhára, amelyet még a dédnagymamám hordott lánykorában, legalábbis anyám emlékei szerint. Magammal vittem a ruhát, átszabattam, kicsit rövidebbre, sikkesebbre, vettem hozzá egy bézs táskát és egy magában csíkos, barna tárcát, előástam a féltve őrzött, bézs magassarkúmat, és egy nap ebben a szettben mentem el egy üzleti tárgyalásra. Merész húzás volt, de elképesztően sikeres.

Azóta még többre becsülöm a mintás ruhák és kiegészítők két legnagyobb klasszikusát: a pöttyöset és a csíkosat. Mindkettőnek van ugyanis egy tulajdonsága, amely miatt kihagyhatatlanok minden női – és férfi! – gardróbból: soha nem mennek ki a divatból.

A pöttyök diadalútja

A cuki, sikkes, harangszoknyás kis pöttyös ruhát sokak szerint az ötvenes évek nagy divatrobbanásának köszönhetjük, pedig valójában ennél jóval korábban megjelent a nőkön. A Vogue divattörténeti visszaemlékezése szerint az ikonikus, pöttyös viseletre először az 1926-os Miss America szépségkirálynő-választás győztesén, Norma Smallwoodon figyelt fel a világ (akinek egyébként a zsűri szerint kiköpött Mona Lisa mosolya is volt), de az igazi áttörést ezen a téren nem más hozta meg, mint a Disney nyafka, imádnivaló rajzfilmfigurája: Minnie egér.

A pöttyös ruha ezután máig tartó, folyamatos diadalmenetbe kezdett. Dalokat írtak róla (például Frank Sinatra “Polka Dots and Moonbeams” című slágerét), olyan divatmárkák építik be rendszeresen a kollekcióikba, mint Louis Vuitton, Marc Jacobs és a Balenciaga. A kis pöttyös – akár ruha, blúz, szoknya, sőt, férfiakon az egészen apró mintás, pöttyös ing – idén nyáron is alapdarabnak számít. Egyetlen szabályt kell betartani: a pöttyös “izgágaságát’ egy színben passzoló, egyszínű kiegészítővel – táska, öv, bőrtárca, irattartó – javasolt ellensúlyozni, mert így lesz igazán harmonikus.

Merész vagy tengerész – a csíkok hatalma

A csíkossal szemben általában két, egymásnak ellentmondó előítélet tartja magát: vagy a rabruha, vagy a tengerészek öltözéke ugrik be róla sokaknak, az előbbi nyilván lehangoló, a másik jóval kellemesebb, kalandos felhanggal. Ám ha ezen túllépünk, be kell látnunk, hogy a csíkos, bár optikailag vigyázni kell vele, elképesztően hatásos minta, akár ruháról, akár valamilyen kiegészítőről van szó. A Magyar Nemzeti Múzeumban még ma is őriznek egy századfordulós (19-20. század), csíkos selyemmuszlin ruhát, amelyet egy Hadik-Barkóczy nevű, magyar grófné csináltatott. A leghíresebb csíkosat, a kék fehér tengerész-, más néven breton-csíkos pulóvert viszont még ennél is korábban, 1858 márciusában vezették be Franciaországban, méghozzá törvényi rendelettel. Azért kellett ilyet hordaniuk a tengerészet matrózainak, hogy ha valamelyikük a tengerbe zuhan, a társaik könnyebben észrevegyék őket a háborgó hullámok között. A viseletre 1912-ben Coco Chanel figyelt fel, amikor a tengerpartra látogatott, és a mintát végül ő is mutatta be a párizsi divatvilágnak, amikor öt évvel később, a “tengerész” nevű kollekcióját teljesen ennek szentelte. Történeti érdekesség, hogy míg a csíkosat a korábbi évszázadokban erkölcstelennek, idegennek tartották, a huszadik század fordulójára már a szellemesség és a jókedv jelképe lett, és később olyan világsztárok viselték rendszeresen, mint Brigitte Bardot, Jackie Kennedy és Pablo Picasso.

A csíkos természetesen most is hódít, annak ellenére, hogy nagyon óvatosan kell bánni vele. Optikailag ugyanis egyaránt szélesíthet vagy karcsúsíthat, tehát nagyon nem mindegy, hogyan hordjuk. A kiegészítők, a táskák, a tárcák, a kendők esetében tanácsos a finomabb, diszkrétebb, úgynevezett “magában csíkos” (tehát ugyanannak a színnek a sötétebb és az enyhén világosabb árnyalatát váltogató) darabokat választani. A magában csíkos nem harsány, mégis izgalmas, és hasonlóan az örökéletű tengerészcsíkoshoz, soha nem megy ki a divatból. Végülis – akárcsak a pöttyösnél – ez az egyik legjobb benne. Vagy nem?