A jó melltartónak igen lényeges a szerepe

Annak ellenére, hogy az első melltartó csak 1914-ben került a forgalomba, egyes felmérések szerint az elmúlt 20 évben az átlag nők keble majd egy teljes számmal nőtt.
A jó melltartónak igen lényeges a szerepe

Ez tulajdonítható a kalóriadúsabb étrendnek, a fogamzásgátló tablettából származó ösztrogénhormonnak, illetve a divatos szilikonnak. Pedig a nagyobb mell komoly teher lehet. Gyakran okozhat hát-, illetve nyakfájást gazdájának. A kellőképpen, szakértő segítségével kiválasztott melltartó nem csupán könnyíti terhünket, hanem biztosítja a nőies alak előnyös kiemelését is. Ami pedig a divatot illeti, nos, ez a fehérnemű mindig jó választás. Szecsődi Márta eloszlat néhány tévhitet, és segít a nőknek eligazodni a méretek között, valamint a stílusválaszték tekintetében.

A melltartó előnyei

A férfiaknak kevésbé lényeges a mellméret, most a vágyaktól tekintsünk el, azonban a hölgyeknek folyamatos problémát tud okozni a „hogy nézek ki, miért ilyen a mellem?” jellegű testképzavar.

A mell főként zsírszövetből és mirigyállományból áll, amely életszakasztól és kortól függetlenül sajnos idővel megereszkedik, és a kötőszövet megnyúlásával a mell formája is megváltozik. Ennek elkerülése érdekében az is nagyon fontos, az egészséges életvitel mellett, hogy a nők megfelelő méretű melltartót viseljenek.

A melltartó elsődleges funkcióként nem egyszerűen a mellek esztétikai megjelenését és formában tartását segíti, de a nagyobb kebleknél elengedhetetlen ruhadarab. Csökkenti a nyak- hát terhelését, a bőr- és kötőszövet folyamatos nyúlását. Sportoláshoz – legfőképpen futáshoz – minden melltípusnak szüksége van egy jó sportmelltartóra.

„Hihetetlen mértékben támogatják a melleket és a vállakat, ami segít megelőzni a különféle nyak- és hátproblémákat, különösen, ha viselője melle nagyobb. Ezenkívül segítenek a testtartás javításában, ami által búcsút inthetünk a női problémáknak.” – mondja Szecsődi Márta.

A megfelelő méretű és szabású melltartó egyrészt szép formát kölcsönöz, és komfortérzetet ad, másrészt leveszi a terhet a gerincről, és a legfontosabb, hogy szeretett ruhadarabunkban jól nézzünk ki, és nem bajlódni, hogy hova rejtsük vagy éppen hogyan emeljük ki még jobban idomainkat.

Növeli önbizalmunkat:

Telt keblű hölgyeknél, ha sikerül kiválasztani a helyes méretet és fazont, kilókkal karcsúbbnak tűnhetünk a ruhában. A jó melltartó felemeli és középre hozza a melleket így a derekunk sokkal karcsúbbnak fog hatni. Jobb illeszkedést biztosít, és központi szerepet játszik a felsők, blúzok és ruhák megjelenésének javításában.

Azért kell némi szerencse az ideális melltartó kiválasztásához. Szecsődi Márti tudja, hiszen sokan keresik fel azok a nők, akik olyan terméket szeretnének, amely öltözteti és kizökkenti őket a testképzavarból.

Kapcsolódó cikkek

Egy nagy klasszikus visszatér! Dua Lipa is már ebben pózol - újra itt a string tanga!

String tanga - visszatér a szülők rémálma!

Újabb legendás ruhadarab tér vissza! Dua Lipa legújabb fotóján mutatja be, melyik ruhadarab lesz az idei év nagy visszatérője!

A jó melltartónak igen lényeges a szerepe

A jó melltartónak igen lényeges a szerepe

Annak ellenére, hogy az első melltartó csak 1914-ben került a forgalomba, egyes felmérések szerint az elmúlt 20 évben az átlag nők keble majd egy teljes számmal nőtt.

Ha melltartó, akkor Tchibo webáruház

Ha melltartó, akkor Tchibo webáruház

Kényelmes, kellemes viseletet biztosító fehérneműk és szabadidőruhák: ezek között böngészhetünk a Tchibo webáruház heti ajánlatában.